Változás

A változás a legfontosabb velejárója annak, amit az emberek Életnek neveznek. Minden változik, mind bennünk, mind a körülöttünk lévő világban, akármit is nevezünk "világ"-nak.

A világ számomra én vagyok. Figyelem, érzékelem és befogadom mindazt, ami körülöttem történik. Egyesek azt gondolják, ezzel megszűnök önmagam lenni, nem leszek más, mint a környező dolgok árnyéka. Valahol talán igazuk is van, hiszen visszatükrözök minden hatást, ami engem ér. Aztán mikor hagyom, ezek az emberek észreveszik, mi is ez a tükör. Én, a Tenger. A befogadó, a tudást szomjazó, a nyugodt, a végtelen Óceán.

Az óceán, és általában minden, ami víz, alkalmazkodik a mederhez, az edényhez, ami összetartja. Nem lennék önmagam, ha nem lenne a meder. Ám mindeközben, én is formálom ezt az edényt. A folyamatos hullámzással állandó változásban tartom a partvonalat, úgy alakítva, hogy nekem a legkényelmesebb legyen. Mert nekem is szükségem van a változásra. Ha úgy tartja kedvem, kontinenseket mosok el; vagy egy folyót alkotok, hogy összekapcsolódjak egy másik Tengerrel.

Ha az emberek nem változnának, talán nem változna a világ sem. Ha a világ nem változna, unalmassá válna. Ám az unalom változásra való hajlamot szül. Ha valaki unja az életét, akarva-akaratlanul is változtatni kezd rajta. Átrendezi a szobát. Aztán az egész lakást, és mikor már semmin nem tud változtatni, elindul a világ felé. Új munkahely, netán új barátok. Megtud ezt-azt a környező világról. Az új ismeretek pedig újabb változást szülnek, mert az ember ezen új ismeretek szerint akar majd élni. Majd újabbnál újabb tudásra tesz szert, míg végül rájön, hogy az egyetlen dolog, ami az életét végre kitölti, az nem más, mint maga a változás. És mikor körülnéz, látni fogja majd, hogy minden ugyanezt teszi körülötte, és bár továbbra sem áll meg, mégis megnyugszik, hiszen a saját átváltozásai által egyedi lett, mégis eggyé vált a világgal.

Vissza